Ebben a posztban két gondolat gyakran visszafog, köszöni: Miért? és Tisztelet a kivételnek!

Hozzáállásról, mentalitásról, megúszós kettesről.

Szeptember eleje, az ember elmondja az aktuális osztályokban az adott évre vonatkozó célokat elvárásokat, feladatokat és lehetőségeket. Csönd, bólogatás. Darab papír kioszt, feladat a következő: Írd le milyen célt tűztél ki magad elé erre az évre!
A nagytöbbség válassza, Nem megbukni.
Tisztelet a kivételnek!
Számonkérések, dolgozatok jönnek, mennek. Eredmények változatosak, több az elégtelen és az elégséges, mint a jó. Tisztelet a kivételnek!
Kérdés, mi lesz így? mik a terveitek? nem érthető a tananyag? nem világos valami?
Minden rendben, csak nem tanultunk, majd legközelebb!
Közeledik a félévzárás. (2 nap)
Jönnek a kérdések:
- Mikor lehet javítani?
- Bármikor. Mit szeretnél elérni?
- Hát a kettest.
- Milyen osztályzataid vannak?
- Négy darab egyes és egy kettes.
- És most akarsz javítani?
- Igen, nem szeretnék megbukni.  Az lenne a fontos, hogy ne bukjak meg.

Mindezt szakmai tantárgyakból. Az eset nem egyedi, ilyen a nagy többség. Tisztelet a kivételnek! Ilyen a hozzáállásuk a szakmához, élethez, tisztességhez, majd mindenhez. Szülőkre a legritkább esetben számíthatunk. Természetesen azok keresnek a leggyakrabban, akiknek a gyermekeivel  legkevesebb a gond (ha egyáltalán van). Ezeket a diákokat (akikkel nincs gond és a tanulmányi eredményük valamint az érdeklődésük is jó) a többiek kinézik, és itt egyértelműen nem a stréber effektusról van szó, hanem inkább egy rácsodálkozásról.
– Ti miért tanultok? Úgyse rakhatnak ki innen bennünket, tanköteles korúak vagyunk.